Történetünk

1969

A Társaság történeti hátterét illetően, Magyarországra az első szabvány tengeri áruszállításra alkalmas konténer a Csepeli Szabadkikötőbe – a mai MAHART Container Center területére – érkezett meg a 1969-ben, egy Duna-tengerjáró hajó kötött ki egy SEALAND ISO 20’ konténerrel. A 70-es 80-as években a terminál területe, alap eszközparkja kialakult, a forgalom robbanásszerű növekedése azonban a rendszerváltás után indult meg a piaci lehetőségek földrajzi tágulásának, és a globalizációnak köszönhetően.

1971

Magyarország egyik első konténerdaruja (GANZ) összeszerelés közben a terminálunkon.

1986

Termináli hajórakodás közben (Kép forrása: Fortepan)

1998

A Mahart Container Center Szolgáltató Kft. 1998 óta működik önálló társasági formában a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. területén. Alaptevékenységeként a terminál belföldi és nemzetközi forgalomban feladott üres- és rakott konténerek és kíséretlen kombináltfuvarozási egységrakományképző eszközök kezelését, tárolását, hűtőkonténerek tesztelését, konténerek javítását végzi.

2013

A konténerkezeléssel foglalkozó kikötőrész 1998 óta önálló társaságként végzi tevékenységét a Szabadkikötőben, a folyamatos fejlődésnek köszönhetően évről-évre növelve forgalmát: a 2006. évben kezelt 46.400 db konténerhez képest a 2013. évben a társaság 86.100 db konténert, több mint 134.800 TEU mennyiséget kezelt, ezzel legnagyobb konténerterminállá nőtte ki magát Magyarországon. Hűtőkonténerek forgalmát és azok addicionális kiszolgálását tekintve is a terminál vezető konténerterminál az országban.

2018

A mintegy 40 éve működő terminál az egyik legnagyobb tapasztalattal, és jól felkészült szakembergárdával rendelkezik, természetesen azonban a tapasztalat megfelelő eszközpark nélkül a mai igényeket nem tudná kielégíteni, és a forgalmi fejlődés is elképzelhetetlen lenne a terület, infrastruktúra, és eszközpark folyamatos fejlesztése nélkül. 2006-ban a Társaság tevékenységét még egy 39.000 m2-es területen végezte, mely terület mára meghaladja a 104.000 m2 tárolóterületet, míg a kezdeti konténer bakdaru és Lancer nyeregkocsis üzemet a fiatal, 2-3 éves teleszkópgémes konténer rakodógép flotta váltotta fel.

 A Mahart Container Center megalakulása óta magyar, magánkézben lévő, neutrális, vasúti társaságoktól és hajós társaságoktól független, nyílt terminál.

 A terminál jelenlegi tulajdonosi szerkezete:
50 százalék HIGH YIELD Zrt.
50 százalék WINTCO Kft.

2022

MCC Airport Depo – új telephely megnyitása BUD Airport területén